Újabb éttermet nyit a budakalászi Corában a Quick Hungária Étterem Kft. december 18-án; így a francia-belga hátterű Quick SA-nak az ötödik gyorsétterme nyílik meg fél éven belül - jelentették be tegnap. A következő két évben a cég kilencmilliárd forint befektetéssel további 35 étterem megnyitását tervez Magyarországon. Az étteremlánc célja, hogy két éven belül a második legnagyobb legyen (NAPI Gazdaság, 2000. augusztus 2., 5. oldal). A cég egységeinek 70 százaléka lesz a fővárosban és annak vonzáskörzetében. A Quick beszerzéseinek több mint 50 százalékát magyar beszállítóktól vásárolja, célja, hogy 2001 végére ez az arány 70 százalékra növekedjen. A cég szerint Magyarországon elég gyors ütemben nő az életszínvonal, és kevés gyorsétterem jut egy főre. Franciaországhoz hasonlóan Magyarországon sem zárküznak el az egységek franchise-rendszerű üzemeltetésétől sem. Az első ilyen várhatóan jövő év végén nyílik, de még nem kezdték meg az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat - hangsúlyozta lapunknak tegnapi tájékoztatójuk kapcsán Luc Thibaud, a Quick Hungária ügyvezető igazgatója. SA cég képviselője nem nyilatkozott a vállalat féléves árbevételéről, mivel az étteremlánc júliusban indult. A Quicknek jelenleg nincs magyar honlapja.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.