A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) és a HVG Kiadó Rt. főbb tulajdonosai megállapodtak abban, hogy az egyik legnagyobb német kiadó megvásárolja a társaság részvényeinek 75 százalékát. A HVG Press Kft.-t és a HVG Online Rt.-t is érintő ügyletre a több mint 100 tulajdonosnak a kiadó június végi közgyűlésén kell áldását adnia, majd ezt követően még a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia az akvizíciót - mondta lapunknak Kázmér Judit, a WAZ tulajdonában lévő Pannon Lapok Társaság Kft. stratégiai ügyvezető igazgatója. A több mint tíz országban jelen lévő, elsősorban napilapokkal, azon belül regionális lapokkal foglalkozó WAZ-csoportnak a HVG az első ilyen típusú újságja. A WAZ nem tervez semmilyen átalakítást a HVG-nél, a kiadó hirdetési és terjesztési részlegeit azonban a kedvező szinergia hatások kihasználásáért összehangolják majd a négy megyében öt regionális napilapot 227 ezres példányszámban kiadó Pannon Lapokkal - tette hozzá Kázmér Judit, aki a HVG megvásárlásának részleteiről, így például a vételárról egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Lapunk értesülése szerint a HVG vételára 7 milliárd és 10 milliárd forint között lehet.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.