Egy osztrák és egy német cég eltűnése tette tönkre a Transelektro-társaságot
Október végére halasztották a budapesti Technova Mérnökiroda Kft. csődegyezségére vonatkozó megállapodását - tudtuk meg Víg András ügyvezetőtől. A Transelektro tulajdonában lévő cég gondjait főként két külföldi megrendelőjének az eltűnése okozta.
A Technova hitelezői közül az APEH javaslatára a napokban október végére halasztották a Technova Kft. csődegyezségi tárgyalásának újabb fordulóját. Víg András ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy a 40 millió forintos kötelezettségállomány felét az APEH és az általa képviselt tb, csaknem felét pedig az OMFB képviseli, rajtuk kívül néhány kisebb hitelezője van a társaságnak. A hitelezők közötti megegyezés Víg szerint 20-25 százalékos, a tőkére vetített kielégítettség körül látszik körvonalazódni. Az ügyvezető szerint a csődeljárás tétje az, hogy felszámolással vagy végelszámolással szűnik-e meg a cég. A Technova tulajdonosa, a Transelektro Rt. már kifejezte abbéli szándékát, hogy csődegyezség esetén átveszi a 14 alkalmazottat, és az rt.-n belül tovább folyik a tevékenységük.
A társaság pénzügyi helyzetének megrendülését az okozta, hogy tavaly elmaradt a Paksi Atomerőműben egy legyártott berendezés üzembe helyezése (a magántulajdonosok birtokában levő energetikai vállalatok követelésére az állami energiacégek, így Paks is lemondott a nyereségének egy bizonyos részéről, és a beruházás elmaradt). A Technova egy nagy értékű berendezés gyártására vásárolt - OMFB-támogatással - licencet a német Paschadag Verfahrenstechnik GmbH-tól, ám a visszavásárlási garancia ellenére a német cég "eltűnt". Hasonló történt a tiszavasvári ICN-Alkaloida veszélyeshulladék-égető alvállalkozóként végrehajtott kivitelezési munkálatai során, amikor a fővállalkozó osztrák Hölter GmbH akkor "szállt ki", amikor a megrendelő még nem fizette ki a munkadíj 20 százalékát. Végül peren kívül a követelt 17 helyett 8 millió forinthoz jutottak. Mindez csődhelyzetbe sodorta a társaságot.
Víg arra hívta fel a figyelmet, hogy a csődhelyzet már tavaly előállt, amit január 27-én bejelentettek, a hitelezők február 10-én elfogadták a csődöt, ám a bíróság csupán április 28-án léptette hatályba az eljárást. A bíróság, illetve a Cégközlöny késése - utóbbi csupán augusztus 14-én jelentette meg a hirdetményt - rendkívül hátráltatta az üzletmenetet, hiszen a csődhelyzetben levő cég alig tud üzleteket kötni - hívta fel a figyelmet Víg.
A Technova elődjét 1984-ben hozta létre Gépipari Kutató-fejlesztő Vállalat néven az Április 4. Gépipari Művek. A cég 1991-ben alakult át Technova Kft.-vé és az anyacég 1993-as felszámolásakor vásárolta ki a Transelektro. A társaság kezdettől fogva élelmiszeripari, vegyipari és energetikai gépek tervezésével és technológiai sorok megvalósításával foglalkozik. Az ügyvezető szerint szaktudásukat bizonyítja, hogy a csődhelyzet ellenére továbbra is végeznek szakirányú tevékenységet - a tulajdonos megbízásából - például a bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek.
A csődeljárás a felszámolással szemben az elmúlt években ritkának számított, idén azonban több nagyobb cég - például a Ganz-Hunslet Rt., a Caola-Alfa Rt., az Ózdi Hengermű Kft. - is öncsőddel próbált meg úrrá lenni pénzügyi válságán.
MARNITZ ISTVÁN
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.