A társaság 100 százalékos tulajdonosa a német DAS jogvédelmi biztosító, amely az élet- és vagyonbiztosításokat is értékesítő ERGO-csoport tagja. A kelet-közép-európai térségben 1995-ben Csehországban, 1998-ban Szlovákiában és másfél éve Lengyelországban alapítottak céget. A térségbeli leánybiztosítók igen sikeresek, s Magyarországon is prognosztizálható a jogvédelmi biztosítások iránti igény erőteljes elterjedése - mondta Szabó György. A terméktípusból befolyó díjbevétel megsokszorozódhat, akár több száz millió forintra is rúghat néhány éven belül az az összeg, amely ezekre a szerződésekre befolyik. A klasszikus jogvédelmi biztosítás jogi konfliktusokban a jogi képviseletet, tanácsadást, illetve a jogi eljárások költségeit foglalja magába, kiegészítő biztosításként és önálló módozatként is létezik. A magyarországi leánycég termékeiről még korai beszélni - mondta a biztosító vezetője -, a termékfejlesztés még folyamatban van, de biztos, hogy azok kialakításakor az anyacég tapasztalatait is figyelembe veszik. Az értékesítéssel kapcsolatban Szabó elmondta, hogy a sajtóban megjelent információkkal ellentétben a termékek eladása nemcsak saját ügynöki hálózatra szorítkozik majd, nem zárják ki ugyanis más társaságok, biztosítók, alkuszcégek, illetve különböző szervezetek közreműködését sem. Elképzelhető, hogy a budapesti központtal induló cég még az idén vidéki nagyvárosokban is megjelenik - tudtuk meg. Magyarországon jelenleg két társaság, az Allianz-Hungária és a Generali-Providencia Biztosító értékesít jogvédelmi biztosításokat. Az üzletágból tavaly 68 millió forint díj folyt be a cégekhez, károkra 16,9 millió forintot fizettek ki a társaságok. A piac a szakemberek szerint rohamosan bővülhet, amire az a tény is utal, hogy ez év elején még egy nagy német tulajdonú jogvédelmi biztosítótársaság, az ARAG is megjelent a magyarországi piacon. G. Á.