A többségi tulajdonos Veszprém Megyei Önkormányzat döntése értelmében a társaság dolgozóinak tulajdonában lévő Ökotrend 2001. Kft. vásárolhatja meg a pápai Talajerő-gazdálkodási Kft. többségi tulajdonrészét. A 64 százalékos üzletrészt 57 millió forintért adták el.
Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke lapunknak elmondta, hogy már tavaly elhatározták a többségi üzletrész eladását, sőt pályázatot is kiírtak a cégre.
A 36 százalékban a Zala Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, 114,1 millió forintos törzstőkéjű, elsősorban településüzemeltetéssel foglalkozó társaságra akkor több érdeklődő is volt, ám a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. A közgyűlés később úgy döntött, hogy ha a dolgozók által létrehozott társaság árajánlata eléri a korábbi legnagyobb összegű ajánlatot, 10 százalékos kedvezménnyel nekik adják el a céget. Lapunk információja szerint az Ökotrend 2001. már ajánlatot tett a kisebbségi tulajdonosnak is, ám a Zala Megyei Önkormányzat még nem döntött az ügyben.
Körtési Zsolt
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.