Zöldmezős beruházással, az ercsi „gömbölyű” sziget közelében építi fel új kelet-közép-európai gyártóbázisát és logisztikai központját a Kees Cornelissen Shipyard International b.v. Hollandia egyik legnagyobb jacht- és vitorlásgyártó cége egy több milliárdos turisztikai programot is megvalósít a Holt-Duna partján.
A Holt-Duna partján, a „gömbölyű” sziget közelében építi fel kelet-közép-európai gyártóbázisát és logisztikai központját Hollandia egyik legnagyobb, elsősorban jachtokat és vitorlásokat gyártó cége, a Kees Cornelissen Shipyard International b.v. – erősítette meg a NAPI Gazdaság információját Bátki József, Ercsi polgármestere. Bátki azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy az ercsi képviselő-testület minden elemét tekintve jóváhagyta a céggel kötendő komplex programról szóló megállapodás tervezetét. Ennek értelmében a zöldmezős beruházás megvalósításához a holland cég 7 hektáros területet vásárol az önkormányzattól, ám ebből egyelőre csak 1,5 hektárt építenek be. A polgármester hozzátette: úgy tudja, hogy a Kees Cornelissen a kelet-közép-európai kereslet növekedésével párhuzamosan kívánja majd fejleszteni az ercsi üzemet, illetve Hollandiából fokozatosan telepítik majd át a termelés egy részét.
A beruházást a holland anyavállalat közelmúltban létrehozott magyar cége, az Euroship Marinepark Ingatlanhasznosító Kft. valósítja meg, több száz millió forintos költséggel. A hajógyár várhatóan a jövő év első felében kezdi meg működését, s kezdetben csupán húsz, később azonban legalább száz dolgozót foglalkoztat majd. Bátki elmondta: a Kees Cornelissennel, egy több milliárdos, másfél év alatt megvalósuló ingatlanfejlesztésről is megállapodtak. A holland cég a helyhatóságtól megveszi az úgynevezett „gömbölyű” szigetet, valamint a parti sáv egy részét, s ott üdülőfalut, horgászcentrumot és többfunkciós szabadidő központot épít. A Kees Cornelissennel – amely az ercsi Holt-Duna-szakaszra 99 évre vízhasználati jogot kapott – abban is megállapodtak, hogy az elhanyagolt medret rendbe teszik. Bátki arról egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy az érintett területeket mennyiért értékesíti az önkormányzat, azt azonban elmondta, hogy a Dunából kikotort sóder minden köbmétere után is 200 forintot fizet a városnak a holland hajógyártó. Lapunk információja szerint a teljes beruházási program értéke várhatóan meghaladja majd az ötmilliárd forintot.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.