A francia Quick gyorsétteremlánc kilencmilliárdos beruházásra készül
Megnyitották az első Quick éttermet a fóti Cora áruházban. A francia társaság 2002-re összesen 40 étterem megnyitását tervezi, 9 milliárd forintos beruházással. A Quick - a vezetők várakozásai szerint - 2002-re Magyarország második legnagyobb gyorsétteremlánca lesz.
A Quick S. A. leányvállalata megnyitotta első éttermét a fóti Corában. A vállalat idén további négy étterem megnyitását tervezi: a West-End City Centerben, a soroksári Auchan áruházban, a budakalászi Corában és a Miskolc Plazában - mondta Luc Thibaud, a Quick Hungária Étterem Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat jövőre a tervek szerint 20 további éttermet nyit meg, 2002-re pedig már 40 egysége lesz. A Quicknek a francia Corával van partnerkapcsolata, így elsősorban a hipermarketekben tervez éttermeket. A cég az étteremláncának kiépítésére mintegy 9 milliárd forintot szán. A most nyílt étterem kizárólag a Quick tulajdonában van, akárcsak a közeljövőben nyíló egységek, de a cég nem zárkózik el a franchise konstrukciótól sem. A Quick tervei szerint 2002 végére az étterem által felhasznált élelmiszer-ipari termékek 70 százalékát magyarországi beszállítóktól fogja vásárolni. A szénsavas üdítőitalt a Pepsi- Cola szállítja az éttermeknek. A Quick Belgiumban alapított gyorsétteremlánc, eddig a Benelux államokban és Franciaországban terjeszkedett, ahol több mint 400 étterme van. A csoport 1999-es árbevétele 655,3 millió euró volt.
W. E. R.
**** KERETBEN ****
A Quick Hungária Kft.-t 350 millió forinttal alapították - derül ki a cégbírósági adatokból. A cég tulajdonosa a francia France Quick S. A. és a belga Quick Restaurants Naamloze Vennootschap N. V. A domainregisztrációs adatok szerint a quick.hu címet nem a kft. foglalta le, tulajdonosa a webdesignnal foglalkozó Pointernet Kft.
A Quick Hungária Kft.-t 350 millió forinttal alapították - derül ki a cégbírósági adatokból. A cég tulajdonosa a francia France Quick S. A. és a belga Quick Restaurants Naamloze Vennootschap N. V. A domainregisztrációs adatok szerint a quick.hu címet nem a kft. foglalta le, tulajdonosa a webdesignnal foglalkozó Pointernet Kft.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.