A tőzsdei ügyleteket terhelő árfolyam-nyereségadó újbóli bevezetését vetette fel Orbán Viktor korábbi miniszterelnök Medgyessy Péter kormányfővel folytatott tegnapi megbeszélésén, mondván: e forrás hozna annyit a büdzsének, amennyit az otthonteremtési támogatás tervezett megnyirbálása. A miniszterelnök nem fogadta lelkesen az ötletet, az MTI szerint „majd gondolkodni fog rajta” típusú válasszal reagált Orbán javaslatára. Egy külföldi szemlélőnek – befektetési alapkezelőnek, vagy csak „egyszerű” újságolvasónak – első pillanatban meghökkentőnek tűnik a szereposztás: néhány héttel az EU-felvétel előtt, amikor a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája az alacsony megtakarítási ráta, a tőzsdeadót eltörlő balközép kormány vezetőjének jobboldali ellenzéke adóemelést javasol. A történelmi előzmények ismeretében már korántsem annyira példátlan a felvetés. A magyar tőzsde indulása, 1990 óta a hatályos adótörvények az értékpapírokon elért nyereségeket egységesen forrásadóval, 20 százalékkal adóztatják (1995-1996-ban csak 10 százalékkal), ám ez alól a tőzsde kivételt képezett. (Mást nem is nagyon tettek a különböző kormányok a szervezett tőkepiac fejlesztéséért...) Az adótőkeszámlán végrehajtott ügyletek nyeresége egészen 2000 végéig adómentes volt, bár időközben az adótőkeszámla által kínált egyéb előnyöket folyamatosan nyirbálták. Kezdetben elég volt három évig megtartani egy nyilvánosan kibocsátott értékpapírt – első vásárlóként – ahhoz, hogy a befektetett összeg 30 százalékát leírjuk az adóból. 1995-től a kedvezmény végleges helyett időlegessé vált, ekkor vezették be az adóhitelt. Ennek kezdeti 30 százalékos mértéke 1999 óta már csak 20 százalék, és az éves maximális adóhitelösszeg sem több, mint 200 ezer forint. A tőzsdei műveletek adómentessége a 2001-es adótörvény elfogadásakor szűnt meg, paradox helyzet, hogy a törvényjavaslat benyújtásakor hivatalban lévő pénzügyminiszter korábban a tőzsde elnöke volt. A „tőzsdeadó” nem váltotta be a hozzá fűzött fiskális reményeket. A költségvetésbe alig néhány milliárd forint folyt be, de a tőzsde forgalma 2001-ben (nyilván nem csak az adó miatt) 60 százalékkal csökkent. 2002-ben az új kormányzat már a választási kampányban megígérte a lakossági megtakarítások ösztönzése jegyében az árfolyam-nyereségadó eltörlését. 2003-ban meg is nőtt a magánbefektetők tőzsdézési kedve, 20 százalékkal emelkedett is a BUX-index. Az utóbbi hónapokban újrainduló tőzsdei privatizáció (FHB, Mol) eddig csaknem 100 milliárd forintos állami bevételt hozott. 2004-ben a tőzsdéző magánbefektetők számára a mintegy 25 milliárd forintnyi adóhitel – akár 45 százalékos kedvezménnyel történő – visszafizetése jelenthet érvágást, ám ez aligha veti annyira vissza a befektetési kedvet, mint az adó újbóli bevezetése. Lehet, hogy néhány héttel az EU-választások előtt népszerű ötlet lehet a tőzsdeadó újbóli feldobása, de ami három éve egyszer már nem – még fiskális szempontból sem – jött be, aligha jelent reménybeli gyógyírt a költségvetés problémáira. És az a mintegy kétszázezer család, amely tőzsdei papírokkal rendelkezik, aligha képez homogén politikai egységet, így a labda akár a saját kapuba is begurulhat...