Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-vel folytatott jogvita eredményeképpen 1997-ben csaknem 3 milliárd forint névértékű részvénycsomaghoz jutott a főváros, harmincnál több, zömmel zárt társaság kisebbségi részesedéséhez. A közgyűlés akkor úgy döntött, hogy e csomagot a Dél-Buda-Rákospalota metró finanszírozására lehet felhasználni. A csomag zömét tavaly augusztusban egyszer már meghirdette a BFVK, de akkor a kibontakozó tőzsdeválság közepette elég mérsékelt volt a hazai befektetők érdeklődése. Egy pakettet, a Malév 0,8 százalékos, névértéken 65 milliós részvénycsomagját sikerült értékesíteni, azt viszont névérték feletti árfolyamon. Azóta a vagyonkezelő túladott Alfa-részvényein, most a Prométheusz Tüzeléstechnikai Rt.-ben meglévő kisebbségi csomagja van soron. A megmaradt részvények között akad nyilvános társaság (mint az Alkaloida), az OTC-piacon néha felbukkanó, zárt kibocsátású részvény (mint a Bábolna), de a legtöbb részvény neve (MMG, Pátria, Printex, Artex) ismeretlenül cseng a befektetőknek. Akad több száz millió forint névértékű, az adott társaságban 10 százaléknál nagyobb tulajdont megtestesítő részesedés is (Budapesti Vegyiművek), de a cégek egyharmada felszámolás alatt vagy előtt áll (például Csepeli Csőgyár, Erdei Termék Rt.). A részvényeket - mint a portfólióiroda-vezető elmondta - a BFVK folyamatosan, meghívásos pályázat keretében értékesíti. (A nyilvános meghirdetést zárt társaságok esetében az értékpapírtörvény nem teszi lehetővé.) A BFVK fő tevékenysége mindazonáltal nem az értékesítés, hanem a portfóliókezelés, utóbbi révén a Budapesti Értéktőzsde egyik legnagyobb hazai intézményi befektetőjének számít. A főváros tulajdonában álló 7 milliárd forintos - gyakorlatilag kizárólag tőzsdei részvényekből álló - értékpapír-portfóliót a BFVK sikerdíj ellenében kezeli. Ez egyrészt a portfólió BUX-indexhez viszonyított relatív eredményességétől, másrészt a diszkontkincstárjegy-hozamokhoz viszonyított tényleges hozamtöbblettől függ. K. G. T.