Az év első hat hónapjában folytatódott az illetékbevételek csökkenése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a január-júniusi időszakban 40,41 milliárd forint folyt be, ami a korábban 88,49 milliárdról 81,89 milliárdra mérsékelt éves kormányzati terv 49,3 százalékának felel meg, azaz időarányosan így is mutatkozik némi elmaradás.
Három évvel ezelőtt, vagyis 2008 első felében még 72,27 milliárd forint volt a bevétel, ehhez képest 44 százalék zuhanás következett be.
A legnagyobb tételt jelentő ingatlan-átruházási illetékek során az idén 26,23 milliárd forintot mutatott ki az adóhivatal, ami éves összevetésben bő 30 százalékos elmaradást jelent, illetve majdnem pontosan fele a 2008 azonos időszakában regisztrált értéknek.
A gépjárművek adásvétele után az egy évvel korábbinál valamivel többet, összesen 7,34 milliárd forintot fizettek be a háztartások és a vállalkozások, miközben a bírósági illetékekből mintegy 350 millióval kevesebb, 2,56 milliárd folyt be.
Kitartónak tűnik az a trend, hogy az öröklési illetékből a kedvezőbbé vált szabályok dacára többet fizetnek be az adózók: a 2010 január-júniusában mért 2,29 milliárd után az idei féléves egyenleg 2,65 milliárd forintot mutat. Ennek hátterében törvénybeli változás, sem egyéb jól körülhatárolható dolog nem áll - hacsak az nem, hogy technikailag egyszerre jelentek meg a bevételi oldalon a korábban feltorlódott ügyekhez kapcsolódó követelések. Az ajándékozási illeték esetében viszont jelentős visszaesést hoztak az egyenes ági ajándékozást illetékmentessé tévő szabályok: e soron a tavalyi 1,24 milliárd forint után csak 702 millió forint folyt be.

Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!