Az MTI Orbán Viktor szerdai brüsszeli nyilatkozatával kapcsolatban kérdezte Giró-Szász András kormányszóvivőt. A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó után tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai". "Az a kérdés, hogy tegyünk-e még lépéseket, hogy biztosra menjünk" a deficiteljárás alóli kikerülést illetően - mondta a kormányfő.
"A kiadási oldal lefaragásával zároltunk a szakértők szerint 0,3 százaléknyi összeget. (...) Kilátásba helyeztük, hogy ha ez nem elegendő, akkor az egyszeri beruházásokat nem a költségvetési források terhére, hanem az állami vagyon terhére fogjuk megvalósítani, tehát az egyszeri kiadásokat egyszeri bevételekkel fogjuk megoldani. A harmadik lépés, ha ez sem elegendő, akkor pedig hajlandóak vagyunk bizonyos fajta adókat megemelni" - mondta a miniszterelnök. Mint folytatta, a vita arról zajlik, hogy elég-e a zárolás, vagy a másik kettőt is meg kell-e lépni. "Én a belső vitákban azt képviselem, hogy a másik kettőt is lépjük meg."
"Lehet, hogy a zárolás nulla hárommal csökkenti a hiányunkat, így már kettő hét körül vagyunk, de miután láttunk már karón varjút, bántak már itt velünk úgy, hogy a matematikai szabályok mégsem voltak érvényesek, ezért (...) inkább menjünk tovább" - fogalmazott Orbán. Szerinte fel kell sorolni azokat az egyszeri kiadásokat, amelyeket egyszeri bevételekkel kell pótolni. Ehhez hozzáfűzte: "ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép