Aki még idén választja a katát, a teljes 2013-as évben így adózhat majd. Aki viszont jövőre választja a katát, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön - azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő - bevallást is el kell készítenie.
Az alanyi adómentes vállalkozásnak - fő szabály szerint - nem kell áfát felszámítania és fizetnie. Sőt még áfa-bevallást sem kell benyújtania. A katát választóknak érdemes megfontolni az alanyi mentességet is, hiszen így minimálisra csökken az adminisztráció: mindössze egyetlen nyilatkozatot vagy bevallást kell majd benyújtani 2014. február 25-én. (Az alanyi mentesség 2013-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2012-ben ténylegesen, sem 2013-ban "ésszerűen várhatóan, illetve ténylegesen" nem haladja meg a 6 millió forintot.)
A kisvállalkozásoknak is az év utolsó napján kell eldönteniük, hogy pénzforgalmi elszámolás alapján fizetik-e meg majd a teljes 2013-as évben az áfát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, a kisvállalkozásnak csak akkor keletkezik áfafizetési kötelezettsége, amikor üzleti partnere az ellenértéket neki kifizette. Januártól az alanyi mentességet, illetve a pénzforgalmi elszámolást legközelebb már csak a 2014-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint