A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A hétfői maratoni szavazás során átment a parlamenten a cigaretta jövedékiadó-módosítójának módosítója is (a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egy törvények módosítójáról szóló csomagban), így 2012-ben nem május és november lesz az adóemelés időpontja, hanem február és július.
A korábbi tervekkel ellentétben nagyobb lesz az áremelés üteme. A módosító nemcsak a tételes (ezer szálra vetített) részhez nyúlt hozzá, hanem a százalékoshoz is, amelynek alapját a kiskereskedelmi ár adja. A korábbi tervek szerint a 2012-es áfaemelkedéssel és a májusi jövedékiadó-emeléssel a cigaretta kiskereskedelmi ára az első félévben márkától függően 50-60 forinttal nőtt volna. A mostani módosítóval csak a jövedékiadó-emelkedés miatt nő ennyit a kiskereskedelmi ár, az áfa további 15 forinttal nyomhatja feljebb a végösszeget. A nyár közepi emelkedés márkától függően további legalább 30 forint drágulást jelent majd, vagyis a termék ára ebben az évben bőven 100 forint felett nőhet. A terhet pedig nagy valószínűséggel áthárítják a gyártók, ugyanis az adójegy-elszámolás és a cigarettakészletezés szabályai szigorodtak, a bespájzolással nincs igazi lehetősége a cégeknek a trükközésre, illetve az adóemelés hatásának kitolásához.
A módosító a fogyasztási, illetve sodródohányok jövedéki adójához is hozzányúl. Az emelés számottevő, de nem zárja az adóollót a hagyományos cigaretta és a saját kezűleg sodorható termék között. A módosítással (19 szálra vetítve) a sodródohányból körülbelül 300 forintért ki lehet hozni egy doboz cigarettát, ami lényegében feleannyi, mint a a hagyományos füstszűrős ára. Jellemzően emiatt a nagy gyártók "harapják az ajkukat", ugyanis erősen átrendezheti a magyar fogyasztási szokásokat, azonos felhasználás mellett csökkentve a várható adóbevételeket, de a jelenlegi adótechnikával még mindig kikerülhető a fogyasztói ársokk, vagyis nem szabadul el hirtelen a feketepiac. Kérdés, hosszabb távon hogyan alakul a fogyasztói igény, a kispénzűek megbarátkoznak-e a dohánysodrással, vagy inkább olcsóbb, illegális csatornákat keresnek a kényelmesebb, füstszűrős termék beszerzéséhez.
| 2012. február 1. | 2012. július 1. | |
| Cigaretta | ||
| Tételes (forint) | 11 500 | 11 900 |
| Százalékos | 30 | 31 |
| Minimum (forint) | 21 100 | 22 300 |
| Fogyasztási dohány | ||
| Százalékos | 52 | 52 |
| Tételes (kilogramm) | 10 150 | 11 150 |
| Forrás: törvénytervezet | ||
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni