Jövőre kevesebb lehet a megbízható adózók száma. Bővül ugyanis a feltételek köre. Csak a tényleges gazdasági tevékenységet folytató, a tárgyévben pozitív adóteljesítménnyel rendelkező adózók kaphatnak megbízható minősítést. A módosítás ezzel kizárná az alvócégeket ebből a kedvezményeket biztosító intézményből - olvasható a portálon.
Aki azonban 2017-ben is megbízható adózónak minősül, több és nagyobb kedvezményre számíthat. A megbízható adózók már 1,5 millió forint nettó adótartozásig kérhetnek évi egy alkalommal 12 hónapra pótlékmentesen fizetési könnyítést. Kikerül tehát a törvényből a kérelmező adótartozásának minimum értéke - ami most 10 ezer forint -, valamint jelentősen megemelkedik a maximum érték, ami jelenleg 500 ezer forint. Továbbá a javasolt szöveg szerint már nem kizárólag részletfizetés kérhető majd, hanem fizetési könnyítés, ami azt jelenti, hogy a részletfizetés helyett halasztás is igényelhető.
Fontos azonban, hogy a jövőben megszűnik az adóhatóság negyedévenkénti felhívása az automatikus részletfizetési kedvezmény lehetőségére vonatkozóan. A megbízható adózóknak is még nagyobb odafigyeléssel és rendszerességgel lesz ajánlott ellenőrizni az adófolyószámlájukat - hívják fel a figyelmet.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának