Majd 0,9 százalékot erősödött a Bux, köszönhetően a blue chip papíroknak: a négy nagy részvényből az OTP és a Mol jelentőset, 1,7 százalékot, illetve 0,8 százalékot emelkedett napközben, míg a Richter papírok 0,1 százalékkal a nyitó ár felett zártak. Egyedül a Magyar Telekom árfolyama esett, az 1,25 százalékot.
A nap nyertese az 1,19 milliós forgalom mellett majd' 19,3 százalékot erősődő Forrás volt. Erősödött az elmúlt hónapokban gyengélkedő Konzum is: 2 950 forintos árfolyamon állt meg, a nyitáshoz képest 1,72 százalékkal magasabban. Sokat segített a cég reggeli bejelentése leányvállalatai tavalyi eredményéről (ezt részletesen elemezte a Napi.hu).
A BUX index 0,88 százalékos emelkedéssel felülteljesített a többi tőzsdeindexhez viszonyítva. A részvénypiac forgalma 8,327 milliárd forint volt - mondta el Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán az MTI szerint.
A szakértő közölte: a nap vesztese a Magyar Telekom volt, mivel ennek a részvénynek az ára 1,25 százalékkal, 475 forintra csökkent, a versenyfelügyeleti eljárás miatt.
A fotó forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el