A német szövetségi statisztikai hivatal a Destatis kedden teszi közzé a novemberi német ipari termelési és külkereskedelmi mérlegadatokat valamint a folyó fizetési mérleg alakulását. Az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat az euróövezet és az EU novemberi munkanélküliségi adatait hozza nyilvánosságra.
A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 12 pont emelkedéssel, a frankfurti DAX 17 pont csökkenéssel, a párizsi CAC-40 index 4 pont csökkenéssel kezdi a keddi kereskedést.
Kapcsolódó
Hétfőn a főbb európai tőzsdék vegyes, többségében emelkedő indexekkel zártak. A pán-európai Stoxx 600 index 0,27 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,23 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,29 százalékkal zárt magasabban.
Londonban 0,36 százalékkal csökkent az FTSE-100 index. A londoni index európai trendtől eltérő csökkenését a brit kormányátalakítás, valamint kiskereskedelmi ágazat év végi forgalmának alakulásával szemben felmerült kétségek váltották ki. A Visa felmérése szerint 2017-ben öt éve először csökkentek Nagy-Britanniában a lakossági kiadások.
Az euróövezetben viszont a vártnál nagyobb mértékben javult a befektetői hangulat a Sentix német gazdaságkutató intézet januárra vonatkozó felmérése alapján. A frankfurti DAX index 0,36 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,30 százalékkal erősödött.
Hétfőn a nyersanyagipari vállalatok részvényei érték el a legnagyobb erősödést az európai tőzsdéken a francia-kínai kereskedelmi megállapodásnak köszönhetően. A nyersanyagipari ágazati index másfél százalékkal erősödött. Közel egy százalékkal erősödött az autóipar ágazati mutatója is, miután a befektetők egyre derűlátóbban ítélik meg az iparág kilátásait. A hétfői kereskedés leggyengébben teljesítő ágazata a fejlett technológiai volt 0,2 százalékos gyengüléssel.
Az olajár 2015 májusi szintre emelkedett, a Brent nyersolajé 0,49 százalékkal hordónként 68,11 dollárra, a WTI nyersolajé 0,70 százalékkal 62,16 dollárra.
Az eurót 0,09 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1957 dolláron, az arany ára 0,09 százalékkal unciánként 1319,20 dollárra csökkent.
Fotó: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük