A bizonyítékokat a New York-i legfőbb ügyész, Eliot Spitzer mutatja be a bíróságnak, melyek döntőek lesznek abban, hogy vádat emeljenek-e vagy sem.
Az elmúlt időszakban több, mint 50 milliárd dollárral csökkentették az AIG piaci értékét, amióta a cég elismerte, hogy idézéseket kapott Spitzertől. A New York-i székhelyű AIG részvényei tegnap 76 centet, 1,4 százalékot emelkedtek, 53,76 dollárra a New York-i tőzsdén, a céget körülbelül 140 milliárd dollárra értékelve.
Spitzer és az U.S. Securities and Exchange Commission februárban idézték be az AIG vezérigazgatóját, Maurice "Hank"' Greenberg-et. Egy nappal korábban Spitzer az ABC News-nak már azt nyilatkozta, lehet hogy büntető vagy polgári pert fognak indítani Grennberg ellen. Greenberg, aki e hónapban lett nyolcvan éves, egyébként majdnem négy évtizeden keresztül vezette az AIG-t, a világ legnagyobb biztosítóját.
Az AIG-tól máris legalább három igazgatónak kellett távoznia, mert nem voltak hajlandóak együttműködni a nyomozás során. Mennie kellett többek között a korábbi pénzügyi igazgatónak, Howard Smith-nek, és a viszontbiztosítási ág elnökének, Christian Milton-nak is. Ugyanígy Michael Murphy-t, a cég egy másik Bermudán székelő igazgatóját is menesztették.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg