A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 156,34 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 42 753,60 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BÉT-en szerdán unalmasnak mondható kereskedés zajlott, nem voltak jelentősebb mozgások, a forgalom alacsonyan alakult - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A budapesti tőzsdei kereskedés beleillett a nemzetközi trendbe, hasonlóan mozgott az európai börzékkel. Piacbefolyásoló hírek a magyar részvényekről nem érkeztek, a Richter emelkedéséhez az utóbbi napokban indult eladási hullám is hozzájárult.
A Mol 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2046 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,34 százalékkal 13 120 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,96 százalékkal 414 forintra esett, forgalma 72,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,00 százalékkal 8675 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3736,16 ponton zárt szerdán, ez 3,49 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Pozitív zárás az európai tőzsdéken
Pozitív kezdés után emelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek - írja az MTI.
A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,83 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,72 százalékkal erősödött szerdán, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,92 százalékos emelkedéssel zárt.
Az árfolyamindexeket elsősorban tőzsdei jelentések emelték meg szerdán. A nagyobb cégek közül jó negyedéves jelentést tett egyebek között az ASML, a Heineken, a Kering, az Akzo Nobel, valamint a Roche. A német Hugo Boss divatcég részvényét akvizíciós érdeklődés emelte meg.
Londonban 0,52 százalékkal zárt magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,50 százalékkal erősödött, a CAC-40 Párizsban 0,74 százalékkal emelkedett zárásra.
Milánóban 0,27 százalékos, Madridban pedig 0,78 százalékos erősödéssel fejeződött be a kereskedés, miután mindkét piacon az előző nap 2020 decembere óta a legnagyobb napi veszteséget szenvedte el az index.
Az olajár esésnek indult szerdán, elsősorban keresleti aggodalmak miatt, amit az indiai koronavírus-halálozások ugrásszerű növekedése váltott ki; India a világ harmadik legnagyobb olajfogyasztója. A kezdetben két százalékot is meghaladó áresés mértékét később enyhítette az EIA jelentése az amerikai olajkészletek váratlan mértékű múlt heti növekedéséről.
Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 1,14 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 65,81 dolláron, a WTI ára pedig 1,32 százalékkal csökkent 61,84 dollárra.
Az eurót változatlan árfolyamon jegyzik 1,2033 dolláron, az arany spot ára 0,84 százalékkal emelkedett unciánként 1793,91 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye