Az ázsiai tőzsdéken kuszán alakultak az árfolyamok szerdán, miután a halvány exportadatok óvatosságra késztették az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki kamatdöntő ülésének üzenetére váró befektetőket - jelentette a Reuters. Az MSCI, az ászai-csendes-óceáni régió (kivéve Japánt) legátfogóbb indexe megjárta a negatív és a pozitív tartományt is, ami biztos jele annak, hogy a régiói börzéi nem találnak határozott csökkenő vagy emelkedő trendet.
Jellemző a bizonytalanságra, hogy miközben a kínai gazdaság viszonylagos gyengesége miatt a japán kivitel 2014 közepe óta a leglassúbb tempóban bővült, a szigetország befektetői elég lelkesen vásárolgattak. (A kivitel 0,6 százalékkal nőtt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest az augusztusi 3,1 százalékos emelkedés után.) A vezető részvényindex, a Nikkel majdnem kétszázalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
A háttérben a tőzsdei spekuláció finomságaira utaló körülmények állhatnak.
A japán részvénypiacon a Bank of Japan (BoJ) egymást követő monetáris enyhítéseinek köszönhetően olyan pénzbőség alakult ki, hogy a rossz hírek sem feltétlenül küldik lejtőre a részvényárakat - fejtegette Gavin Parry, a nevét viselő tanácsadó cég igazgatója. A piaci szereplők arra számítanak, hogy a BoJ hamarosan újabb pénzesővel árasztja el a piacot, ezért optimizmusukat nem tudta lerombolni a kedvezőtlen exportadat.
Kísért a nyár
Kínába azonban visszatért a bizonytalanság: a nyáron óriási zuhanást elszenvedő Shangahi Composite index négyszázalékos mínuszban is volt. Jellemző az ideges kereskedésre, hogy ezt megelőzően 3444 ponttal kéthavi csúcsra emelkedett. Az index számára továbbra is a 3500 pontos szint jelenti a legnagyobb akadályt - idézte a CNBC Bernard Aw, az IG piaci stratégájának véleményét.
Szerinte azok, akik a nyár előtti régi szép időkben az e fölötti szinteken vásároltak kínai részvényeket, azonnal eladásba kezdenek, amikor a mutató megközelíti ezt a magasságot. Úgy vélhetik, hogy így tudnak a legkisebb veszteséggel kiszállni részvényeikből.
Kína gyengélkedése lejtőre küldte a réz árát és ezzel párhuzamosan a jelentős nyersanyag-exportőr Ausztrália vezető tőzsdeindexét. Az olajárat elsősorban az amerikai készletekkel kapcsolatos spekulációk mozgatják. A piac arra számít, hogy ezek alá fogják támasztani a jelentős túlkínálatról szóló információkat. Az amerikai WTI szabvány 30 centtel gyengülve benézett a 46 dollár/hordós ár alá, a londoni Brent a 48 és fél dolláros szint körül tanyázik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban