Május 6-án, 9 órakor az XTB képviselői megkongatták a varsói börze harangját, ezzel is jelezve a cég tőzsdére történő bejegyzését.
A nyilvános papírok száma 16,4 millió darab, amelyek 11,5 z³otys (828 forint) áron kerültek vezettek be, így ebből 189 millió z³oty (13,6 milliárd forint folyt be), míg az XTB egészét 1,35 milliárd z³otyra (97.2 milliárd forintra értékelték.
Reméljük, hogy mind a meglévő ügyfeleink és az új részvény tulajdonosok is követhetik az a növekedést amelyet az XTB képvisel és osztozhatunk velük a sikerben - nyilatkozta Jakub Maly, az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. Igazgatótanácsának elnöke.
Jelenleg az XTB-csoport több mint 1500 CFD-termékkel rendelkezik. Tavaly az átlagos aktív ügyfelek száma elérte a 15 ezer főt. A vállalatcsoport által kötött index CFD-ügyletekből származó bevétel, amely a cég nyereségének a 42 százalékát (285.6 millió z³oty) hozták, a devizapárok után járó jutalékból 32, árupiaci termékekből 26 százalék származott. A céget 2004-ben alapították Lengyelországban, jelenleg 12 országban működik. A csoport adózott eredménye 119 millió z³oty (8,57 milliárd forint) volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot