Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a keddi emelkedés a szerdai nyitásra is áthúzódhat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
A vezető részvények közül az OTP előtt a 8500 forintos ellenállás látható, ezt követően 9000 forint irányába mozdulhat el a kurzus. A Mol árfolyama jelentős mértékben emelkedett a keddi kereskedés során, így a következő ellenállás 2850 forint közelében látszik.
Kapcsolódó
A Richter árfolyama 6800 forint irányába mozdulhat el. A Magyar Telekom árfolyama 340 forintnál találhat támaszt.
A BÉT részvényindexe, a BUX 764,20 pontos, 2,01 százalékos emelkedéssel, 38 706,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 172 forinttal, 6,56 százalékkal 2794 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 8450 forint maradt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,58 százalékkal 345 forintra emelkedett, forgalma 127,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,38 százalékkal 6660 forintra erősödött, a részvények forgalma 802,4 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona