Obama elnökválasztási győzelmét kezdetben pozitívan fogadták a piacok, azonban a jókedv igen hamar elillant. Az S&P 500, korrigálva a tegnapi óvatos hegymenetet, 2,4 százalékkal esett, a Dow Jones index esetében pedig még a 200 napos mozgóátlag alá is benézett a kurzus. A befektetők az Obamától várható adóemelések és a költségvetési szakadék teremtette bizonytalanság miatt ijedhettek meg, miközben a Bespoke Investment adatai szerint a választásokat követően nem is annyira példa nélküliek a tőzsdei lejtmenetek.
Az utóbbi hét amerikai választásból eddig öt esetben fordult elő, hogy az eredmények másnapján csökkenéssel zárt a tőzsde. Átlagosan 0,9 százalékos lejtmenetet lehetett megfigyelni az S&P 500 piacán, bár a legutóbbi választás alkalmával (amikor Obama vette át a kormányrudat) még a mostanit is meghaladó, 5,27 százalékos esés bontakozott ki.
Persze a mai 2,4 százalékos lemorzsolódás sem lebecsülendő, hiszen az utóbbi nyolcvan év adatai szerint ennél csak három esetben fordult elő, hogy érdemben rosszabb teljesítményt mutatott a részvénypiac (ebből egyébként egy eset a legutóbbi Obama győzelemhez köthető).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön