A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,35 százalék, a Stoxx 600 index 0,38 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,46 százalék nyereséget mutatott a pénteki kereskedési idő végén.
A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban 0,43 százalékkal emelkedett az FTSE-100 index, Frankfurtban a DAX index 0,71 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,49 százalékkal zárt magasabban. Madridban 0,21 százalék, Milánóban 0,30 százalék emelkedést ért el pénteken a tőzsdeindex.
Kapcsolódó
Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek heti eredménye 0,7 és 0,6 százalék nyereség, EuroStoxx50 index heti eredménye 1,2 százalék nyereség, Frankfurt és Párizs is egy százalék körüli emelkedést ért el a héten, míg London egy százalékot veszített az MTI tudósítása szerint.
Pénteken szinte minden gazdasági ágazat árfolyammutatója emelkedett Európában. A legnagyobb mértékben az autóiparé az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességének reményében. Pénteki híradások szerint nagy előrelépést sikerült elérni a tárgyalásokon a héten, bár ennek ellenkezőjéről is napvilágot láttak utalások. Az autóipari részvények között a legnagyobb erősödést a francia Faurecia alkatrész beszállító érte el hat százalékos nyereséggel.
Az olajár pénteken csökkent, a Brent ára 1,69 százalékkal hordónként 65,19 dollárra, a WTI ára 1,61 százalékkal 56,30 dollárra.
Az eurót 0,07 százalékkal jegyzik magasabban 1,1378 dolláron, az arany ára 0,86 százalékkal unciánként 1304,75 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért