A héten a hazai blue chip papírok közül az OTP és a Magyar Telekom közölte a második negyedéves számait.
Az OTP-nél a második negyedévben a teljes bevétel és a kamatbevételek is jelentősen nőttek éves alapon. A bank továbbra is elkötelezett, hogy a felfüggesztett 2019-es és 2020-as osztalékot, 119 milliárd forint értékben, kifizesse a részvényeseknek. A mostani pozitív eredmények és az integráció részsikerei is arra ösztökélhetik a vezetőséget, hogy újabb akvizíciós célpontok után nézzenek a már bejelentett szlovén felvásárláson felül is - írja az Equilor Befektetési Zrt.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom a második negyedévben jelentős éves növekedésről számolt be, szinte minden soron meghaladva az elemzői várakozásokat. A cég vezetősége az erős eredmények miatt javított az idei és középtávú várakozásain is.
Pénteken késő este a Standard & Poor's globális pénzügyi szolgáltató csoport hitelminősítő részlege (S&P Global Ratings) a várakozásoknak megfelelően változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű államadósság-kötelezettségeinek "BBB/A-2" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát. A döntés indoklásában kiemelték, hogy az idén 6,1 százalékos, jövőre 5,3 százalékos növekedést várnak reálértéken a magyar gazdaságban. Az S&P arra számít, hogy az államháztartási hiány 2021-ben a GDP 7,5 százaléka lesz, és 2022-ben is megközelíti a 6 százalékot, a GDP-arányos nettó államadósság-ráta 2021 végén 73 százalék körül lesz.
Legutóbb 2020 elején kapott Magyarország a hitelminősítőtől pozitív kilátást, amit azonban nem sokkal később, a koronavírus-járvány kitörését követően visszavágtak stabilra.
A magyar részvénypiacon a héten a legnagyobb mértékben, 3,2 százalékkal a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, pénteki záróára 436 forint, heti forgalma 533,09 millió forint volt.
Az OTP-részvények ára 0,66 százalékkal nőtt, pénteken 16 680 forinton zárt a papír, heti forgalma 17,17 milliárd forintot tett ki.
A Richter árfolyama 0,63 százalékkal emelkedett, pénteken a részvény 8780 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyama 3,88 százalékkal 2430 forintra csökkent, forgalma meghaladta a 8 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4009,14 ponton fejezte be a hetet, ami 68,30 ponttal, 1,73 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban