A Mol 46 forinttal, 2,09 százalékkal 2244 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,36 százalékkal 13 925 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,20 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 344,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,65 százalékkal 8565 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3712,94 ponton zárt hétfőn, ez 16,64 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A legfontosabb hétfői hír a Richter gyorsjelentése volt. A gyógyszeripari vállalat a vártnál gyengébb számokat közölt ugyan, de a nap végén kisebb pluszban tudott zárni a részvény, ami pozitívum. Igazán jól a Mol és a Magyar Telekom teljesített, ezek a részvények húzták fel a BUX-ot. Így a magyar tőzsde felülteljesített az európai piacokhoz képest, a forgalom ugyanakkor nem volt túl magas a hét első kereskedési napján.
- mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal