A londoni FTSE-100 index 0,08 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,47 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,09 százalékos pluszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,25 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,38 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,24 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,09 százalékkal emelkedett.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerda délután Brüsszelbe utazott, hogy megbeszélést tartson Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Ez az utolsó kísérlet arra, hogy három héttel a végső határidő előtt áthidalják a nézetkülönbségeket, és megállapodásra jussanak a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
Kapcsolódó
Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Ekkor kezdődött el a december 31-ig tartó átmeneti időszak azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra. Azonban továbbra is súlyos nézetkülönbségek vannak az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás jogi betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében, e problémák megoldása nélkül pedig nem lehetséges a megállapodás.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,19 százalékos, az S&P 500-as index 0,16 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,23 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,23 százalékos mínuszban, 48,73 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,42 százalékos veszteségben, 45,41 dolláron forgott fél hat után.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,37 százalékkal, 1845,66 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 1,23 százalékkal, 1851,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2078 dollárt adtak, 0,19 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit