A befektetőket a gazdasági fellendülés ütemének a lassulására, valamint az inflációs nyomás erősödésére utaló jelek bátortalanították el.
A leginkább kiábrándító hatású a kínai kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének lassulása volt. Augusztusban 2,5 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az elemzők által jósolt 7,0 százalékkal. Júliusban a bővülés mértéke még 8,5 százalékos volt. Az augusztusi adat az elmúlt egy év leggyengébbje volt. A kínai ipari termelés augusztusban 5,3 százalékkal nőtt éves összevetésben. Elemzők 5,8 százalékos bővülést valószínűsítettek a júliusi 6,4 százalékos növekedést követően. Az augusztusi adat a leggyengébb növekedést tükrözte tavaly július óta. A kínai kiskereskedelmi és ipari termelési adatok erős hatással vannak az európai gazdasági aktivitásra.
Kapcsolódó
Az európai infláció növekedését jelző adatok is érkeztek szerdán. Rekordütemű növekedéssel 3 százalék fölé gyorsult augusztusban az éves infláció Nagy-Britanniában a szerdán ismertetett adatok szerint. A fogyasztói árak éves emelkedése a múlt hónapban 3,2 százalék volt a júliusban mért 2 százalék után. Az egy hónap alatt bekövetkezett 1,2 százalékpontos gyorsulás az éves nagy-britanniai infláció ütemének legnagyobb mértékű havi emelkedése azóta, hogy a tizenkét havi összevetésben számolt inflációs ütemek rendszeres közlése 1997 januárjában, vagyis csaknem negyedszázada megkezdődött.
Németországban pedig harminc éve a legmagasabb, 3 százalékos inflációt várnak az idei évre a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének szakemberei. A franciaországi infláció 2,4 százalékra, hároméves csúcsra emelkedett augusztusban a júliusi 1,5 százalékról. Az olasz infláció pedig 2,0 százalék lett 1,9 százalék után.
Londonban 0,23 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,66 százalékkal csökkent zárásra, a CAC-40 pedig 1,04 százalékot veszített Párizsban. A milánói tőzsde 0,99 százalékos, a madridi pedig 1,69 százalékos csökkenéssel fejezte be a szerdai tőzsdenapot.
Az olajár három százalékkal emelkedett szerdán. Az év eleji aránál a Brent 50 százalékkal, a WTI 53 százalékkal áll magasabban.
Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára hordónként 75,80 dolláron 2,99 százalékos emelkedést mutatott a nemzetközi kereskedelemben, a WTI ára pedig 3,36 százalékkal ment fel 72,83 dollárra.
Az arany spot ára 0,64 százalékkal csökkent unciánként 1792,76 dollárra, az eurót 0,13 százalékkal jegyzik erősebben 1,1817 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el