A londoni FTSE-100 mutató 0,30 százalékos mínuszban, a frankfurti DAX-index viszont 0,13 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,10 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,43 százalékkal, Madridban pedig 0,56 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,03 százalékkal esett, az FTSE Eurofirst 300 index viszont 0,06 százalékkal nőtt, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,36 százalékkal emelkedett.
A nap vesztesei - az erős kínai kitettségekkel rendelkező - nyersanyagkapcsolt vállalatok voltak, alindexük 1,5 százalékkal esett. A világ egyik vezető bányaipari, nyersanyag-kitermelő és -kereskedő vállalata, az angol-svájci Glencore majdnem 3 százalékot veszített értékéből, mert csökkentette idei évi kitermelési céljait.
Az AMS osztrák csipgyártó - az Apple egyik európai beszállítója - több mint 21 százalékos nyereségben zárt, miután a vártnál jobban sikerült első negyedéve, és javította a második negyedévre és az egész évre vonatkozó várakozásait a 3D-s optikai szenzorai iránti kereslet emelkedésére hivatkozva.
A Danske Bank, a legnagyobb dániai pénzintézet árfolyama közel 10 százalékkal esett a koppenhágai tőzsdén, miután a tavaly pénzmosási botrányba keveredett bank a vártnál kisebb nyereséget termelt az első negyedévben, és rontotta az idei évre vonatkozó előrejelzését.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,18 százalékos, az S&P 500-as index 0,36 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,13 százalékos mínuszban állt.
New Yorkban az Alphabet, a Google anyavállalata volt a legnagyobb nehezék: több mint 8 százalékos mínuszban forgott, miután a hétfő esti zárás után közzétett gyorsjelentésében a vártnál rosszabb számokat közölt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
Az árak mozgását a venezuelai puccskísérlet fejleményei mozgatták, a piacok attól tartanak, hogy még tovább csökkenhet az OPEC-tagállam Venezuela exportja.
A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,91 százalékos pluszban, 72,19 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,69 százalékos nyereségben, 63,94 dolláron forgott délután fél hatkor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,31 százalékkal 1285,50 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1202 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,16 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok