A londoni FTSE100 index 0,44 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,67 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,36 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,37 százalékos plusszal zárta a kereskedést.
Kedden kedvező vállalati eredmények adtak lendületet az árfolyamok emelkedésének. Javított a piaci hangulaton, hogy a vártnál nagyobb mértékben, egy éve a legmagasabb értékre emelkedett a gazdasági hangulatindex Németországban és az euróövezetben is a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden közzétett kimutatása szerint.
A nagyvállalatok között a nap egyik nyertese csaknem 10,2 százalékos plusszal a német Zalando részvénye volt, miután az internetes áruházat üzemeltető vállalat negyedéves eredményei megnyugtatóak voltak a befektetők számára. Ágazati szinten a keddi kereskedés fő nyertese a kiskereskedelem volt.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,18 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,11 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,36 százalék emelkedést jelzett.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 13 cent (0,18 százalék) plusszal, 71,31 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 1,10 százalékkal, 14,25 dollárral 1277,05 dollárra csökkent. A nemesfém ára kedden idei mélypontjára esett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1286 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1300 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok