A határidős indexjegyzések alapján a főbb indexek, a londoni FTSE-100, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 0,1-0,2 százalékos erősödéssel kezdhetik a pénteki kereskedést.
Csütörtökön fél százalék körüli pluszban zártak a New York-i tőzsde irányadó mutatói és derűlátóak voltak a befektetők pénteken Ázsiában - írja az MTI.
Kapcsolódó
A jókedvet részben Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetőjének az a csütörtöki kijelentése alapozta meg, hogy "türelmesek" a kamatemeléssel kapcsolatban. Szakértők szerint ez azt jelenti, hogy a Fed továbbra is lehetőséget lát kamatemelésre az amerikai gazdaság teljesítménye alapján, de erre majd csak egy későbbi időpontban kerülhet sor. Vásárlásra ösztökélte a befektetőket az amerikai pénzügyminiszternek az a bejelentése is, hogy magasabb szintre emelkednek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, januárban Washingtonba várják Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője