Az informatikai vállalat a tőzsdére lépést megelőző években a BÉT számos középvállalati szolgáltatását vette igénybe, így a Budapesti Értéktőzsde kkv-k számára kijelölt útján haladva érkezhetett meg a következő lépcsőfokig, a BÉT Xtend platformon való kereskedésig - mondta Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója.
A tőzsdei bevezetést megelőzően a Gloster sikeres zártkörű tőkeemelést hajtott végre. A túljegyzéssel záruló tranzakció keretében végül 100 forintos névértéken, 1 550 000 darab részvényt értékesítettek. A tranzakcióban a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 24,65 százalékos részesedést szerzett a cégben.
Kapcsolódó
A Gloster képviseletében Szekeres Viktor, a vállalat igazgatóságának elnöke, többségi (64,5 százalék) tulajdonosa szólaltatta meg a Budapesti Értéktőzsde csengőjét. Az Xtend piacon már öt szereplő van jelen: a Megakrán, a GOPD, a CyBERG, a DM-KER és a Gloster. A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap a Glosterrel együtt már három tőzsdei kibocsátásban is részt vett befektetőként.
A tőzsde közleménye szerint a Gloster Infokommunikációs Nyrt. közel 20 éve a hazai IT szektor aktív résztvevője. A társaság értékesítésének nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 2019-ben 1,745 milliárd forint volt, az előző évi 1,526 milliárd forint után. Az adózott eredmény 129 millió forintot tett ki tavaly, ami 31 százalékkal alatta marad az egy évvel korábbinak. A csökkenés az Xtend felkészüléséhez és az ehhez kapcsolódó szervezeti átalakuláshoz és a jövőbeli növekedéshez szükséges szervezet bővítéséhez köthető a tőzsde honlapján közzétett információs memorandum szerint. A Gloster három társaságban - Euroway Networking Kft., TMSI Szoftver Iroda Kft., Cableline Technologies Kft. - rendelkezik tulajdonosi érdekeltségekkel. A cég középtávú célja, hogy elsősorban akvizíciók révén néhány éven belül egy 50-100 fő közötti, évi 4-5 milliárd forint árbevételű, és 1 milliárd forint körüli EBITDA-val működő céggé váljon.
A társaság jogelődjét, a Gloster Infokommunikációs Kft.-t 2004. január 9-én jegyezték be. A Gloster Infokommunikációs Zrt. 2020. február 1-jével teljeskörű jogutódlással jött létre. A kibocsátó 2020. február 12-én alapítói határozatban döntött arról, hogy a cég működési formáját nyilvánosan működő részvénytársasággá módosítja, ami a részvények Xtendre történő regisztrációjának napján válik hatályossá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó