A dollár pénteken 5,5550 török lírán zárt, de hétfőn kora délelőtt 5,6780 török lírán forgott, eddigi napi csúcsán pedig 5,710 török lírát ért. Dél körül nagyjából 1 százalékos pluszban, 5,59-5,60 líra körül mozgott a dollár árfolyama.

A török líra a tavalyi devizaválságban majdnem 30 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. E bizalmi válság megismétlődéseként az utóbbi hat kereskedési nap során vadul kilengett a líra árfolyama, miközben a kormány és a jegybank szükségmegoldásként egy sor támogató intézkedést tett. Ugyanakkor jelentősen csökkentek a részvényárfolyamok, nőttek a kötvényhozamok.

A választók döntését nagyban befolyásolta, hogy a gazdaság a tavalyi év második felében recesszióba került. A tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, éves összevetésben pedig 3 százalékkal zsugorodott. A tavalyi év egészében 2,6 százalékra lassult a gazdasági növekedés a 2017. évi 7,4 százalékról, részben a magas infláció, a líra gyengülése és a magas kamatok következményeként.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!