Kína második legnagyobb ingatlanfejlesztője a hongkongi tőzsdének benyújtott, szerda hajnalban nyilvánosságra hozott bejelentésben közölte, hogy a Shenyang Shengjing Finance Investment Group nevű, állami kézben lévő vagyonkezelő 1,75 milliárd részvényt vásárol meg tőle 5,70 jüanos darabáron. Ezzel az Evergrande részesedése 34,5 százalékról 14,75 százalékra csökken a Shengjing Bankban, míg az állami vagyonkezelő a pénzintézet legnagyobb részvényesévé lép elő 20,79 százalékos tulajdoni hányadával - írja az MTI.
Az ügylet révén az Evergrande csoport 9,9 milliárd jüanhoz (1,5 milliárd dollár) jut ugyan, de a pénzt arra kell fordítania, hogy törlessze a bank irányába fennálló adósságát. A Shengjing Bank az Evergrande csoport harmadik legnagyobb kínai hitelezője. A tavalyi első félévi adatok szerint hétmilliárd jüan hitelt nyújtott a konglomerátumnak, de a kínai bankfelügyelet vizsgálja a bank és az ingatlanfejlesztő közötti, több mint 100 milliárd jüan értékű kapcsolt tranzakciókat.
Az Evergrande csoportra szerdán is nagy figyelem irányul, ugyanis egy 2024 márciusában lejáró, 9,5 százalékos kamatozású dollárkötvény után kellene 47,5 millió dollárt kifizetnie a befektetőknek.
A konglomerátum, amely 305 milliárd dolláros tartozást halmozott fel, múlt csütörtökön már elmulasztotta az egyik dollárkötvénye után járó kamatok, összesen 83,5 millió dollár kifizetését. A vállalatvezetés ráadásul ezzel kapcsolatban nem közölt semmit, így nem tudni, hogy a 30 napos türelmi idő alatt teljesíti-e kötelezettségét, vagy a külföldi befektetők hoppon maradnak. Ha a China Evergrande nem fizet a türelmi időben belül, törlesztési csődbe kerül, aminek súlyos hatásai lehetnek a kínai gazdaságra, de egyes félelmek szerint a globális pénzügyi rendszerre is.
A China Evergrande hónapokkal ezelőtt került nehéz helyzetbe annak nyomán, hogy a kínai kormányzat 2017 óta egyre szigorítja az ingatlanszektor szabályozását az adósságállomány és a spekuláció növekedésének megfékezésére. A pekingi kormány mentőövet dobhatna a vállalatnak, de elemzők ezt a lehetőséget tartják a legkevésbé valószínű forgatókönyvnek.
A China Evergrande csoport részvényei szerdán 3,07 hongkongi dolláron, 14,98 százalékos pluszban zártak a hongkongi tőzsdén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki