Az önkormányzat számláján csaknem 170 millió forint van, amihez egyelőre nem férhet hozzá a hivatal a többi ügyfélhez hasonlóan - írta az Index.
A kedden délután háromkor a DRB-számlák befagyasztása miatt összehívott rendkívüli testületi ülésen a képviselők úgy döntöttek, hogy március 1-től új számlavezető bankot választanak, és azonnal megkezdik az erre vonatkozó pályázati kiírást, és rendkívüli intézkedéseket vezettek be.
Kapcsolódó
A polgármester és Héger Zsolt jegyző ennek értelmében arra kért minden Siklós önkormányzatával kapcsolatban adófizetésre kötelezett polgárt, hogy az önkormányzatnak 2015. március 15-ig fizetendő adóját a számlavezető pénzintézetnél kialakult helyzet miatt ne fizesse be a korábban kiküldött befizetési csekkekre, számlákra. Siklós önkormányzata a bankváltást követően, új befizetési számlaszámokat fog meghatározni, amikről az adózókat értesíteni fogják.
A térség egészségügyi-szociális intézményeinek további 20 millió forintja ragadt bent a DRB-nél - tudta meg a Siklós Híradó.
A polgármester felkérte Tiffán Zsoltot, a választókerület országgyűlési képviselőjét, hogy segítsen a budapesti tárgyalások megszervezésében.
Az már biztos, hogy a számlára a központi költségvetésből már átutalt segélyeket nem tudják kiutalni az érintetteknek - közölte a város vezetője. A hivatal dolgozóinak februári bérét oly módon tudják március 3-án kifizetni, hogy a holnapután megérkező 30 milliós állami támogatást a kincstár közreműködésével olyan helyre irányítják, ahonnan az készpénzben felvehető.
A siklósi közmunkások februári bérét a munkaügyi központtal történt egyeztetés alapján nem utalják a DRB-s számlára - mint a polgármester fogalmazott, megtalálják a kifizetés megfelelő módját - írta az Index. A polgármester utasítása alapján az intézményvezetők, osztályvezetők nem vásárolhatnak semmit, nem eszközölhetnek kifizetéseket mindaddig, amíg a helyzet meg nem oldódik.
Tiffán Zsolt jelezte: azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a kormányzati szervekkel, illetve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. A képviselő szerint napokon belül megoldják a helyzetet, a kormány nem engedi meg, hogy egy bankbotrány lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatot, illetve a családokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Szijjártó Péter: Az EBESZ működését továbbra is támogatni kell

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni
