A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,06 százalékos emelkedéssel, 38 031,67 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,373 milliárd forint volt, a vezető részvények ára emelkedett - kivéve a Richtert a hétfői záráshoz képest - írja az MTI.
A magyar tőzsdének sikerült egy kisebb pluszt összehoznia, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére is - mondta Nagy András, az Erste elemzője az M1-en. A nyugat-európai tőzsdéken a befektetők a katalán elnök délutáni beszédére vártak. Ezért a részvények, a spanyol tőzsdét kivéve, "nem nagyon mozdultak, oldalaztak, a befektetők kivártak", kis eséssel fejezték be általában a kereskedést - mondta a szakértő. A spanyol börze alulteljesített, több mint 1 százalékot esett, főként a bankpapírok ára csökkent.
A magyar tőzsdén a Mol, az OTP és a Magyar Telekom további javulást mutatott, a Richter azonban nem teljesített jól. A skála két végén a Mol 0,5 százalékos emelkedéssel, míg a másik végén a Richter volt 0,7 százalékos csökkenéssel - közölte Nagy András.
A forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben is erősödött - tette hozzá a szakértő.
A Mol 16 forinttal, 0,54 százalékkal, 3006 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal, 10 380 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 480 forintra emelkedett, forgalma 212,9 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 46 forinttal, 0,69 százalékkal, 6582 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3084,26 ponton zárt kedden, ez 2,80 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában nem változott a takarmánykukorica ára, novemberre tonnánként továbbra is 45 000 forintba kerül - írja az MTI.
Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,14 százalékos emelkedéssel, a frankfurti DAX-30 ugyanakkor 0,25 százalékos gyengüléssel, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,06 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,05 dollár - 1,88 százalék - emelkedéssel 56,84 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,13 százalék emelkedést, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,10 százalék növekedést, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója viszont 0,03 százalék csökkenést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés