A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,2 százalék, a frankfurti DAX index és a párizsi CAC-40 index pedig 0,3 százalék erősödéssel kezdheti a keddi kereskedést.
Hétfőn az európai tőzsdeindexek nyereséggel zártak, a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,59 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,58 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
Londonban 0,92 százalék erősödéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,38 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékkal emelkedett. Madridban 0,22 százalék, Milánóban 0,49 százalék indexemelkedéssel zárt a tőzsde hétfőn.
Hétfőre a tőzsdék már túltették magukat az amerikai és kínai kölcsönös importvám-emelések következményein, ami leginkább a nyersanyagipari részvényeknek kedvezett. Az ágazat árfolyamindexe két százalékkal erősödött. A hétfői indexemelkedéshez nagyban hozzájárult a várt csökkenés helyett júniusban javuló euróövezeti befektetői hangulat a német Sentix gazdaságkutató intézet felmérésében.
A Stoxx 600 euróövezeti gyűjtőindex egyik legjobban szereplő papírja az Air France-KLM volt, a sztrájkok ellenére is bővülő júniusi utasforgalomnak köszönhetően. A részvény közel hét százalékkal erősödött.
Az olajár az ellátási aggodalmak miatt emelkedett kedden. Norvégiában bérmegállapodás hiányában sztrájkra készülnek az olajipari dolgozók, az iráni olajexportot pedig az Egyesült Államok igyekszik novembertől teljesen leállítani.
A Brent ára 0,64 százalékkal hordónként 78,57 dollárra, a WTI ára pedig 0,62 százalékkal 74,31 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,08 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1742 dolláron, az arany ára 0,10 százalékkal unciánként 1258,30 dollárra csökkent.
Képünk forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak