Mind pénzügyi, mind szakmai téren kimagasló eredményeket ért el tavaly a Richter. A konszolidált eredmény két számjegyű növekedést mutat, amit a specializált portfólió vezetett - mondta bevezetőül Orbán Gábor vezérigazgató. Az árbevételnél is nagyobb mértékben nőtt az adózott eredmény, a társaság a pénzügyi soron is erős évet zárt.
A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. Az adózott nyereség 141,180 milliárd forintot tett ki, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél.
Kapcsolódó
Az utolsó negyedévben, december 9-én a Hikma céggel kötött megállapodás megkoronázta az évet a bioszimiláris portfólió szempontjából. Nagyon lényeges, hogy az árbevétel növekedését a core üzlet hajtotta, a profitabilitás, a profit fenntarthatósága ebből származik, a nagykereskedelmi szegmens súlya pedig kicsi csökkent - tett hozzá a vezérigazgató.
A cariprazine forgalma 6 éve kiemelten nő, negyedik indikációjára most nyújtott be engedélykérelmet az AbbVie. Jelentős árbevételt hozott a csontritkulás elleni Terrosa és a Bemfola. Az Evra tapasz pedig a nőgyógyászati portfólió koronaékszereként teljesít.
A specializált portfolió mind dominánsabbá válik, a Richter pedig egyre kevésbé számít generikus gyógyszergyártónak. A FÁK-piacok súlya évek óta csökken, ennek nagy „lendületet” ad most a háború, még ha ezt a csökkenést nem is így képzelték el - jegyezte meg a vezérigazgató. A Richter tavaly minden régióban növekedni tudott, kivéve az orosz piacon.
A társaság tavaly növelte a k+f költést, véghez tudták vinni a fejlesztési projekteket. Nőtt a marketing költés is. A 26,7 százalékos gyógyszergyártási eredmény pedig egészen kimagasló - mondta Orbán Gábor.
Az orosz-ukrán háború kitörése előtt, a gyorsjelentési tájékoztatóra készülve a tavalyi növekedés folytatását, idén is két számjegyű növekedést jósoltak volna a termékportfólió és a húzótermékek hatására. S noha a Richter orosz piaci kitettsége 20 éve folyamatosan csökken, a gyógyszerszegmens részesedése így is 20 százalék, a háború erre gyakorolt hatása pedig egyelőre megjósolhatatlan. Ami biztos, hogy a FÁK-területeken a veszteség elkerülhetetlen, a mértéke viszont még kérdéses - fejtette ki a vezérigazgató.
A Richter korábbi forgatókönyve három irányból tud megroppanni. Az egyik az árfolyam alakulása, 30 százalékos leértékelődésnél a piac megbénul, befagy. További tényező az ukrajnai szállítások leállása, már az utolsó, múlt heti kamionnak is vissza kellett fordulnia, mert nem tudták elvámolni. Kérdéses, hogy a már az ukrán vámraktárban lévő áruk eljuthatnak-e a patikákba - részletezte Orbán Gábor. Harmadikként a fizetőképességet említette általában, a szankciók, a pénzügyi rendszerből való kizárás azt a dilemmát veti föl, hogy tud-e fizetni az orosz vevő.
A vezérigazgató ezzel kapcsolatban azonban optimista, mert az oroszországi pénzforgalom feltételi egyelőre adottak, de nem tudni, ez hogyan alakul később. Ha sérül a rubel konvertibilitása, ami felé haladunk, akkor nehézkessé válik a kereskedelem - fogalmazott. A gyógyszerforgalom mindig a kiemelt kategóriában szerepelt, de ezek a részletszabályok most vannak kialakulóban. Ráadásul az orosz export nagy része szabadáras, így az egyik veszély a devalváció, a másik az infláció és a vásárlóerő - tette hozzá Bogsch Erik.
Konklúzióként Orbán Gábor kijelentette elképzelhető, hogy euróban számolva hozzák a tavalyi árbevételt tekintettel a Vrylar, az Evra és a nőgyógyászati portfólió nyugat-európai és amerikai forgalmazásával, ami kompenzálhatja a FÁK-térség kieső bevételeit, de ha összeomlik teljesen az orosz piac, akkor a forgalom sem lesz tartható. A 2021-es üzemi eredmény elérése azonban már most is kizártnak tűnik.
Orbán Gábor elmondta, változott a fedezeti stratégia, az év végén adódott lehetőség, hogy a nyitott devizapozíciók felét lefedezték mind dollárban, mind rubelben. Ez a pénzügyi soron fog érződni.
Az osztalékról szólva úgy fogalmazott, erről a közgyűlés dönt majd, mindenképpen figyelembe kell majd venni a történteket, de egyelőre korai lenne bármit mondani ezzel kapcsolatban. Úgy gondolja azonban, hogy a megszokott 25-40 százalékos sáv minimumát tartani fogják.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Orbán Viktor vetélytársra lelt a Balkánon

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Magyar Péter intőt kapott: ezt ő sem teheti meg

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja
