Peking tömegesen teszteli a lakosokat, hogy elkerülje a sanghajihoz hasonló lezárást, amely az elmúlt hónapban teljesen megbénította az ország egyik gazdasági központját. A főváros éttermeiben már nem lehet helyben fogyasztani, míg egyes lakónegyedeket lezártak. Ez pedig azt üzente a piacoknak, hogy Csengcsou, Sencsen és Sanghaj újabb kínai ipari központ termelése eshet ki, ami visszafoghatja az olajkeresletet.

A Brent nyersolaj 2,61 dolláros, azaz 2,4 százalékos csökkenéssel 104,97 dolláron állapodott meg hordónként kedden nap végén. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj 2,76 dollárral, azaz 2,6 százalékkal alacsonyabban, 102,41 dolláron zárt – írja a Reuters. Szerdán némi lendületet kaptak az olajpiacok, a WTI ára 1,03, a Brenté 0,89 százalékkal emelkedett reggel 8-ig a Bloomberg adatai szerint.

"Erős aggodalmak vannak azzal kapcsolatban, hogy a kínai kereslet, amely a globális kereskedelem jelentős tényezője, 2022-ben is erős marad-e" - mondta Gary Cunningham, a Tradition Energy igazgatója a Reutersnek a helyzetről.

Az árak azonban továbbra is magasak, a Brent nyersolaj márciusban elérte a 139 dolláros szintet, ami 2008 óta a legmagasabb árfolyam, miután Oroszország ukrajnai inváziója súlyosbította a kínálattal kapcsolatos aggodalmakat, amelyek már korábban is rallyt indítottak.

Az Európai Unió az Oroszország elleni szankciók hatodik körén dolgozik, és tisztviselők szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke várhatóan szerdán ismerteti a terveket, beleértve az orosz olaj importjának betiltását az év végéig.

Phil Flynn, a Price Futures csoport elemzője szerint az árak valószínűleg továbbra is változékonyak maradnak, mivel a kereskedők mérlegelik a kínai zárlatok hatását a nyugati olajszankciókkal szemben. Valamint az amerikai jegybank szerdai ülésén is kamatemelésre számítanak, ami visszafoghatja a keresletet.

Szintén a figyelem középpontjában lesz az amerikai készlet- és kínálati jelentések legújabb köre. A Reuters által megkérdezett kilenc elemző átlagosan úgy becsülte, hogy a nyersolajkészletek 800 ezer hordóval csökkentek a múlt héten.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!