A vállalat szerdán közölte, hogy bevételei 18 százalékkal 19,3 milliárd euróra emelkedtek 2016-ban, a rendszeres tevékenységből származó profitja pedig most először meghaladta az egymilliárd eurót. A nyereséget növelte, hogy alacsonyabb beszerzési költségek mellett magasabbak voltak az eladási árak, a forgalmat pedig erősítette a nyári olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság- írja az MTI.
A részvényesek 2 eurós osztalékra számíthatnak a tavalyi évről, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Kasper Rorsted, aki tavaly októberben igazolt át az Adidas élére a Henkeltől, rendkívül optimista az idei és a következő három évet tekintve. Az idei évre a bevételek 11-13 százalékos és a nyereség 18-20 százalékos emelkedését tűzte ki célul, így a várt nyereség 1,22 milliárd eurós szintje meghaladja az elemzők 1,13 milliárd eurós várakozását.
A vezérigazgató jelentősen emelte az Adidas 2015-2020-as stratégiai tervében kitűzött célmutatókat. Az új elképzelés értelmében változatlan árfolyammal számolva 2015 és 2020 között évente átlagosan 10-12 százalékkal emelkedhetnek a bevételek, a profit pedig 20-22 százalékkal növekedhet. A korábbi terv "magas egyszámjegyű" bevételnövekedés mellett a nyereség 15 százalékos emelkedésével számolt.
Rorsted jelezte, hogy nagy figyelmet fordítanak az e-kereskedelemre is, harmonizálják és egyszerűsítik az üzleti folyamatokat, valamint folytatják a jelentős beruházásokat a kulcsfontosságú amerikai piacon. A terv az, hogy 2020-ra négymilliárd euróra emeljék az internetes kereskedésből származó bevételeket, ami duplája az eddig tervezett 2 milliárd eurónak.
Az Adidas árfolyama újabb történelmi csúcsra emelkedett a frankfurti tőzsdén a vártnál jobb eredményeknek és előrejelzésnek köszönhetően: napi csúcsán 8,91 százalékos nyereségben, 174,05 eurós árfolyamon jegyezték
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az