A portfolio.hu által készített konszenzus szerint az elemzők 155,4 milliárd forint negyedéves tisztított eredményre számítottak, a visszaesést az árfolyamhatásokkal indokolták.
A Mol-csoport első negyedévi teljesítménye azonban csak forintban számolva mutat gyengülést. A Mol nemzetközi vállalatként pénzügyi várakozásait és céljait dollár alapon közli, az árfolyammozgások miatt pedig a 2018. január-márciusi időszakban a társaság 625 millió dollár EBITDA-t ért el, ami 2 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az olajkonszern idei első negyedéves, újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDÁ-ja 6,2 milliárd forinttal több a 2017. negyedik negyedévében elért 151,9 milliárd forintnál.
Az értékesítés nettó árbevétele 1001 milliárd 968 millió forint volt az első három hónapban, amely 46,67 milliárd forinttal haladta meg a 2017. első negyedévi 955,3 milliárd forintot.
Jó alapok
A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint az első negyedévben magas bázisról sikerült tovább növelni a vállalatcsoport EBITDA-ját, ami igazolja a társaság rugalmas, integrált üzleti modelljének sikerességét, továbbá jó alapot teremt ahhoz, hogy idén is sikeres évet zárhassanak és folytassák a vállalat stratégiai átalakítását. Hozzátette, hogy az olajárak emelkedése valamint a regionális kereslet bővülése, és így a kutatás-termelési és fogyasztói szolgáltatások üzletágak kiemelkedő eredménynövekedése ellensúlyozták a finomítói és petrolkémiai árrések csökkenése okozta alacsonyabb feldolgozás-kereskedelem (downstream) eredményét.
Az első negyedévben a Mol-csoport speciális tételek nélküli EBITDÁ-ja 154,3 milliárd forintot ért el, ami 36,8 milliárd forinttal csökkent az előző év első negyedévi bázisnál, ami 191,1 milliárd forint volt. A vállalatcsoport nettó profitja a tavalyi év azonos időszakához képest dollárban számolva 85 millió dollárral, 238 millió dollárra csökkent, azaz mintegy 60,3 milliárd forint volt. A kutatás-kitermelés (upstream) üzletág speciális tételek nélküli EBITDÁ-ja 72,5 milliárd forintra nőtt az első negyedévben, amely 14,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál és mintegy 25 százalékkal magasabb az előző negyedévi szintnél. A szegmens növekedését a cég az emelkedő olajárakkal, a magasabb termeléssel és az alacsonyabb költségekkel indokolta. A jelentés szerint az átlagos napi termelés elérte a 110 ezer hordó egyenértéket.
Több üzemanyag fogyott
A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág az idei első negyedévben 55,2 milliárd forintos tiszta újrabeszerzési árakkal becsült EBITDÁ-t ért el, ami 38,9 milliárd forintos visszaesés 2017 első három hónapjához képest. A csökkenés azzal magyarázható, hogy a petrolkémiai és a finomítói árrések is visszaestek, amihez az olajárak további emelkedése, valamint a karbantartási munkálatok is hozzájárultak.
A gáz midstream (gázszállítási üzletág) 1,12 milliárd forintos emelkedést könyvelt el az előző év azonos időszakához képest a 21,57 milliárd forintos speciális tételek nélküli EBITDA alapján. A tavaly már különálló üzletágként bemutatott fogyasztói szolgáltatások szegmens EBITDA eredménye 20,45 milliárd forint volt, ami 4,5 milliárd forintos bővülést jelez a bázis időszakhoz viszonyítva.
A Fogyasztói Szolgáltatások szegmens eredménye mögött az erősödő üzemanyag eladás, és a töltőállomásokon forgalmazott egyéb termékek keresletének emelkedése áll. Az üzemanyag fogyasztás 3 százalékkal nőtt a kelet-közép-európai régióban a tavalyi évhez képest, kedvező külső környezetet teremtve ezzel az üzletág számára - olvasható a társaság jelentésében.
Csökkent az eladósodottság
A Mol-csoport 50,4 milliárd forint működési cash-flowt ért el az első negyedévben, a tavalyi év azonos időszakban elért 39,9 milliárd forint után. Az eladósodottsági mutatók 2018 első negyedévében csökkentek, a nettó eladósodottság 17,7 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 24,1 százalékról.
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 2958 forint volt, míg az elmúlt egy évben 3350 és 2575 forint között mozgott.
A fotó forrása: Mol Nyrt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Lendületben a kínai gigagyár, de szükség lesz a fülöp-szigeteki dolgozókra is

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Megszólalt George Simion: ezt üzente győztes választási ellenfelének

Behúzta a kétharmadot a tőzsde autós cége
