A bevételek ennél visszafogottabb mértékben, 19 százalékkal 268,8 millió zlotyra (19 milliárd forint) bővültek, ám még ez is mindenkori csúcsot jelent - derül ki a tőzsde közleményéből.
Az EBITDA-hányad hét százalékponttal 61,3 százalékra emelkedett, ami jelentősen magasabb a BÉT hasonló adatánál.
A javulásban komoly szerepet játszhatott, hogy az év során harmadával 777-re bővült a WSE-n listázott társaságok száma, ezzel a PwC felmérése szerint Európában az első volt a kibocsátások számát, illetve harmadik azok összértékét tekintve.
A WSE régiós pozíciója is bebetonozódni látszik, a Tőzsdék Világszövetsége (WFE) adatai alapján ugyanis a közép-kelet-európai térség részvényforgalmának fele, míg Varsóban csoportosult a régiós börzéken bevezetett cégek összesített piaci kapitalizációjának mintegy 45 százaléka.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain