A BUX index tavaly 43,8 százalékkal emelkedett, ezzel felülmúlta a régiós és az európai tőzsdeindexek teljesítményét is. A BÉT vezető részvényindexe 23 920,65 ponton zárt 2015 utolsó kereskedési napján, 7287 ponttal magasabban a 2014. évi záró értékénél - derült ki a BÉT összesítéséből.
A növekedés elsősorban a legnagyobb papíroknak volt köszönhető: az OTP 57,4 százalékot, a Richter 55,5 százalékot emelkedett, a Mol árfolyama 23,5 százalékkal, a Magyar Telekom értéke 20,1 százalékkal nőtt 2014-hez képest. A legnagyobb éves árfolyam emelkedést azonban a BÉT standard kategóriájában jegyzett két vállalat, az Elmű és az Émász érte el, az előbbi 65,2 százalékkal, az utóbbi 57,5 százalékkal drágult tavaly.
Miközben a paletta zsugorodott
A részvények tőzsdei kereskedelme továbbra is nagyfokú koncentrációt mutat, mivel az öt legnagyobb részvény adja a teljes részvényforgalom 98,7 százalékát. A forgalomból az OTP 55,3 százalékot, a Mol 19,3, a Richter 19, a Magyar Telekom 4,8 százalékot képvisel. Az ötödik legnagyobb forgalmú papír az ANY Biztonsági Nyomda, amely mindössze 0,2 százalékos súllyal rendelkezik.
A hazai részvényekre vonatkozó ügyletek 67,8 százalékát a BÉT-en kötötték 2015-ben, míg 2014-ben 64 százalék volt ez az arány. A forgalom 31,5 százaléka a tőzsdén kívül, az OTC-piacon, 0,7 százaléka pedig egyéb tőzsdéken bonyolódott. A 45 részvény mellett 107 strukturált termék, 143 befektetési jegy, 25 jelzáloglevél, valamint 22 BÉTa piaci külföldi értékpapír volt elérhető 2015 végén a budapesti tőzsdén.
Új részvényt nem vezettek be 2015-ben a tőzsdére, távozott viszont a parkettről a Hun Mining, a TVK, a Business Telecom és a Danubius. A hitelpapír szekcióban új kötvénykibocsátóként a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. jelent meg.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok