A három szenátor a bank vezérigazgatójának írt levelében kérdezett rá arra, hogy a több száz bróker elbocsátásáról miért nem tesz közzé több információt a Wells Fargo. Ezzel ez az első olyan feltételezés, miszerint a lakossági ügyfelek mellett a bank brókerszolgáltatásokat igénybevevő ügyfeleit is megkárosíthatták.
A Wells Fargo még szeptemberben jelentette be, hogy 185 milliós bírságot és emellett 5 millió dollárt fizet az ügyfeleinek, amiért közel kétmillió betéti- és hitelkártyát nyitott az ügyfelei nevére, azok tudta nélkül. A bank a helytelen értékesítési gyakorlatok miatt 5300 dolgozójától vált meg öt év alatt.
A három amerikai szenátor a korábban elbocsátott brókerek leveléből viszont úgy tudja, hogy a bróker üzletágban is lehettek hasonló visszaélések, ennek nem megfelelő közlésével pedig a bank szerintük félrevezette a hatóságokat, így mindenképpen szélesebb körű vizsgálatokat kellene indítani a nagybanknál - javasolják.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük