A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: a piacokon folytatódott a kedden délután publikált gyenge amerikai feldolgozóipari index után kezdődött esés. Erre szerdán ráerősített, hogy szeptemberben a vártnál valamivel enyhébben nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban: a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma a várt 140 ezerrel szemben 135 ezerrel emelkedett, az augusztusra közölt 195 ezres növekedést pedig 157 ezerre csökkentették. Ez is a gyengülésnek a jele, ezért "hullanak" a piacok - mondta. Általános az esés, nem lehet kiemelni szektorokat.
A vezető üzletkötő arra számít, hogy októberben olyan mélypontokra kerülhetnek a tőzsdék, mint augusztus második felében voltak. Úgy vélte, van még tér lefelé. A jegybankok által adott "fájdalomcsillapító" hatása idővel elmúlik, miközben "a betegség - a fundamentumok - még nem gyógyult meg" - fogalmazott.
Kapcsolódó
A forint az általános kockázatkerülés közepette napon belül javult, a BÉT zárása előtt 333,90-en állt az euróval szemben. A vezető üzletkötő szerint ebben szerepe lehetett Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozatának, aki azt mondta, a gazdasági fundamentumok nem indokolnak gyenge forintot.
A Mol árfolyama 70 forinttal, 2,44 százalékkal 2800 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,35 százalékkal 12 410 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 271,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 2,24 százalékkal 4804 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4201,33 ponton zárt szerdán, ez 21,73 pontos, 0,51 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az