A vállalatcsoport ugyanakkor 191,4 milliárd forint (622 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az első három hónapban, 21 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az eredmény meghaladta a 165,5 milliárd forintos piaci konszenzust. Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója a bejelentésben azt írja, a járványhelyzet és az azt követő gazdasági válság beárnyékolja a 2020-as teljesítményt. Hangsúlyozta, hogy a Mol elkötelezett kollégái, kiváló minőségű eszközei, erős mérlege és rugalmas, integrált üzleti modellje segít a vállalat ellenállóképességének megőrzésében.

"Miközben harcolunk a világjárvány ellen, és mindent megteszünk kollegáink, vásárlóink és partnereink védelméért, keményen dolgozunk annak érdekében is, hogy a Mol még szélsőséges körülmények között is működőképes maradjon és végül még erősebbek lehessünk a válságot követően" - fogalmazott az elnök-vezérigazgató. Elmondta, számos olyan nehéz döntést meghoztak már, amelyek segítenek megőrizni a vállalat készpénztermelő képességét, likviditását és pénzügyi rugalmasságát, hogy így képesek legyenek megragadni majd a normalizálódás során felmerülő lehetőségeket is.

A Mol értékesítési nettó árbevétele 1119,5 milliárd forint (3,646 milliárd dollár) volt az év első három hónapjában, a tavalyi első negyedévi 1142,4 milliárd forint után.

A kutatás-termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 35 százalékkal, 56,4 milliárd forintra (185 millió dollárra) csökkent az első negyedévben a március elejétől tapasztalható rendkívül alacsony olajárak miatt.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-ja 91,1 milliárd forintra (294,8 millió dollárra) emelkedett a tavalyi első negyedévi 38,6 milliárd forint után, főként a finomító árrések megduplázódása miatt.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág EBITDA-ja az első negyedévben 27 milliárd forint (87,9 millió dollár) volt, 4 százalékkal nőtt helyi devizákban mérve. A társaság tájékoztatása szerint március utolsó 2-3 hetében a járványhoz kapcsolódó határzárak miatt az év korábbi részében tapasztalt jelentős növekedés szinte teljes egészében eltűnt.

A gázszállítási üzletág EBITDA-ja 9 százalékkal, 21,9 milliárd forintra (71 millió dollárra) nőtt a tavalyi első negyedéves eredményekhez képest, a magasabb volumen és az alacsonyabb működési költségek miatt.

A közleményben a vállalat kitért arra is, hogy az április újabb kihívásokat és nehézségeket hozott minden szegmensben, megmutatva a világjárvány és a gazdasági válság kézzelfogható hatását. A Mol a kiszámíthatatlan külső környezet miatt a 2020-as EBITDA-iránymutatást visszavonta, az idei organikus beruházási terveket pedig legalább 25 százalékkal csökkentette.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára szerdán 2040 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3340 forint, a legalacsonyabb 1501 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!