A nap végére is mínuszban maradt a BUX, ahogy napközben sem tudott emelkedni.
Rossz hangulatban telt a kereskedés, a nap vesztese a Mol volt, amely bő 1,5 százalékkal esett. A magyar olajpapír komolyabb gyengülését egy fontos árfolyamszint, az úgynevezett 100 napos mozgóátlag letörése okozhatta - magyarázta Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1-en az MTI szerint.
Kapcsolódó
A BUX teljesítménye ezzel együtt nagyjából szinkronban van a nemzetközi tőzsdékkel - tette hozzá -, mind a nyugat-európai, mind az amerikai piacon inkább árfolyamcsökkenést lehetett látni. Ennek az lehet a fő oka, hogy az Egyesült Államokban emelkedésnek indultak a államkötvényhozamok, ami növeli a kockázatmentes befektetések vonzerejét a kockázatosabb tőzsdei termékekhez képest. Valószínűleg a szerdai kereskedést is alapvetően ez befolyásolta - mondta.
- A Mol árfolyama 52 forinttal, 1,69 százalékkal 3030 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,55 százalékkal 10 790 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,42 százalékkal 471 forintra gyengült, forgalma 158,5 millió forint volt.
- A Richter-papírok 60 forinttal, 0,90 százalékkal 6760 forintra erősödtek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
- A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4367,11 ponton zárt szerdán, ez 4,52 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A teljes forgalom 9 779 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el