A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn az ukrán-orosz feszültség miatt estek az európai tőzsdeindex, így a BUX is.
A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom átlagnál nagyobb volt, az indexet elsősorban az OTP és a Richter húzta le. Ez a két cég ugyanis erősen érintett a térségben: az OTP-nél az eredmény 14 százaléka, a Richter esetében az árbevétel ötöde származik Oroszországból és Ukrajnából - fejtette ki Bosnyák Zsolt.
Megjegyezte, a magyar piacon meglepően jó volt a Mol teljesítménye a 0,82 százalékos csökkenéssel azt követően, hogy újabb három hónappal meghosszabbították az üzemanyagár-stopot. Becslések szerint árszabályozás nélkül most 510-530 forint lenne literenként a benzin, illetve a gázolaj ára.
A Mol 22 forinttal, 0,82 százalékkal 2648 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 2,22 százalékkal 17 405 forintra esett, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,80 százalékkal 431,50 forintra gyengült, forgalma 310,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,99 százalékkal 7895 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4131,52 ponton zárt hétfőn, ez 67,68 pontos, 1,61 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Zelenszkij világháborút vizionál, Trump türelme fogytán
