A részvényesek a TVK Nyrt. ma tartott közgyűlésén az igazgatóság javaslatai ellenére a Mol Nyrt. javaslatára a társaság a teljes 6,2 milliárdos tavalyi eredményét osztalékként kifizeti. Ez részvényenként 255 forintot jelent. A magyar mérlegeket 203,45 milliárd forint mérlegfőösszeggel (az IFRS szerinti konszolidált eredmény már csak 5,6 milliárd forint volt, a mérlegfőösszeg 216,333 milliárd forint) és a beszámolót elfogadták.
A közgyűlésen nem került sor új tisztségviselők megválasztására - a cég még a közgyűlés megelőzően jelentette be, hogy a társaság gazdálkodási és pénzügyi vezető pozícióját Székely Ákos tölti be -, az igazgatóság ezzel kapcsolatban semmilyen javaslatot nem terjesztett be.
A társaság részvényesei elfogadták az igazgatóság felhatalmazását sajátrészvényvásárlásra, 18 hónapra a 90 nappal korábbi időszak átlagárának maximum másfélszeresén. A társaság nincs sajátrészvénye jelenleg. A társaság elfogadta az új Ptk. hatálybélépésével szükségessé vált alapszabálymódosításokat is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az