A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 132,17 ponttal, 0,74 százalékkal, 17 733,17 pontra esett.
Az S&P 500-as mutató 16,94 ponttal, 0,81 százalékkal gyengült, és 2079,13 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 46,11 ponttal, 0,94 százalékkal csökkent, és 4848,44 ponton zárt.
Elemzők szerint különösen három tényező miatt kerültek lejtmenetre a tőzsdemutatók. Egyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán záródó kétnapos ülésének kamatdöntésével, másrészt pedig a tíz nap múlva esedékes brit EU-tagságról szóló népszavazás eredményével kapcsolatos bizonytalanság befolyásolja a befektetőket. A harmadik gyengítő tényező pedig egy vállalati bejelentés: a Microsoft azt közölte, hogy 26,2 milliárd dollárért megveszi a LinkedIn üzleti közösségi hálózatot.
A Microsoft árfolyama 4,7 százalékos gyengüléssel négyhavi mélypontra esett, miközben a LinkedIn részvény ára 46,8 százalékkal erősödött.
Elemzők szerint már most kitapintható a brit népszavazással kapcsolatos feszültség a piacokon, és ahogy közeledünk jövő hét szerdához, a devizaárfolyamok egyre szélsőségesebben kilenghetnek, és a részvényárak is jelentősen elmozdulhatnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el