Az első negyedévben is jelentősen növelte ügyfelei számát a gyorsan növekvő holland online brókercég, a DEGIRO. A társaság közleménye szerint március végén már 290 ezer számlát kezelt a társaság, ez 67 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, tavaly év végéhez képest mintegy 44 ezerrel nőtt számuk.
A társaság az első negyedévben több, mint 4,66 millió tranzakciót bonyolított, ez 30 százalékos növekedésnek felel meg, árbevétele meghaladta a 14,2 millió eurót, ez közel másfélszerese az egy évvel korábbinak. A cég nemzetközi terjeszkedését jól jelzi, hogy a nála nyitott számlák 55 százaléka nem holland befektetőkhöz kapcsolódik.
Kapcsolódó
A cég néhány éve fogott nemzetközi terjeszkedésbe, stratégiája, hogy a meglehetősen töredezett európai brókerpiacon a versenytársakénál jóval alacsonyabb díjak mellett szolgálja ki az ügyfeleket Európa-szerte.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá